A várakozás műfaja John Milton Elveszett Paradicsomában – II.
A mese megáll, és a hős olyan melódiát énekel, amilyet addig senki. Ezért ezt a részletet különlegesen kezeltem – a fordítás a rímszerkezetével követi a trubadúrok cobláinak kéttömbű struktúráját és a szonettek rímvezérlését.
A várakozás műfaja Jonh Milton Elveszett Paradicsomában – I.
Idill: amikor nem történik semmi. Amikor az időtlenség illúziójában ringatjuk magunkat. Ám amíg a felszín történettelen, vagy semmitmondó történetek futnak a felszínen, ezen a semmin áttűnik valamifél…
A Pokol is a teremtett és rendezett Kozmosz része, de amit most lát, az kívül esik a Teremtésen; a fizikusok nyelvén: a korai Világegyetem. Nincsenek kiterjedések, anyag és energia egymástól elválasztatlanul lapul az ősplazmában, nincs anyagszerkezet.
Úgy tűnik, hogy az angyalok minimum közönyösek, de inkább féltékenyek az emberekre, erre a náluk tökéletlenebb népségre, akik kései jöttmentként kerültek be az Úr kivételes kegyeibe.
A nagy eposzok visszatérően ismétlődő sorai a kultikus megmásíthatatlanságot jelentették – persze, tudattalanul –; az istenek, a király, az ősök, a hagyományok tekintélyét és a biztonságot.
A fájdalmuk és gyűlöletük hordozásához nem elég saját személyiségük, abban keresnek enyhülést, ha a belső harcukat kiterjesztik a közösségükre, az országukra, más országokra úgy, hogy a végén ők maguk is belepusztuljanak.