Homérosz eposzaiban gyakran ismétlődnek meg a sorok szó szerint. Ennek ritmizáló szerepe volt, fogódzót adott, az énekmondó lélegzetet vehetett a történet következő hexametereinek felidézéséhez, esetleg rögtönzéséhez; a közönség pedig örült a ráismerésnek, biztonságérzetet adott az azonosság. Ahogy a hároméves gyerek örül a mese vissza-visszatérő fordulatainak, és követeli a korábban hallott mondatot szó szerint, ha a mesélő eltér a megszokottól.

Az írásbeliség előtti korok embere nem ismert történelmet és fejlődést, a világot ciklikus rendben élte meg; a nappalok-éjjelek, a holdhónapok és az évszakok körforgásában, ahol az emberek következő nemzedéke is pontosan úgy él, ahogy az előző élt. Így értjük meg, hogy a nagy eposzok visszatérően ismétlődő sorai a kultikus megmásíthatatlanságot jelentették – persze, tudattalanul –; az istenek, a király, az ősök, a hagyományok tekintélyét és a biztonságot.

Az Iliász I. énekének 468-473. sora az 5. századból. A fatáblára másolt szöveg Egyiptomból került elő, forrás itt.

John Milton nagy mintái ezek az ókori eposzok, hát ne csodálkozzunk, ha időnként az Elveszett Paradicsomban is szembe jön egy-egy ilyen ismétlés. Homérosz Iliászában az ismétlődő sorok aránya kb. 5%, Miltonnál ritka. Most egy ilyen ritka helyre figyelünk.

A harmadik énekben járunk, a lázadó angyalokat már legyőzték, a Sátán éppen most szökött vissza a Pokolból, hogy bejusson a Teremtett Világba, és valahogy megrontsa azt, Isten előre látja, hogy ez sikerülni fog, tehát Jézus felajánlja megtestesülését majd halálát, hogy a bukott embert visszasegítse az üdvösségbe. Ekkor az angyalok himnuszt énekelnek Jézushoz; grandiózus képekben idézik fel a mennybéli csata végét: a hadvezér Jézus volt – egyiptomi mintájú harci szekéren rontott a lázadók közé.

                                             (…) thou that day      3, 392
Thy Fathers dreadful Thunder didst not spare,          393
Nor stop thy flaming Chariot wheels, that shook        394
Heav'ns everlasting Frame, while o're the necks        395
Thou drov'st of warring Angels disarraid.                   396

Nem fogtad vissza azon a napon           3, 393

Atyád rettenetes mennyköveit,                   393

s nem fékezted meg harci szekered           394

lángoló kerekét, amely az ég                      394

örök szerkezetét rengette meg,                  395

amint a hadba szállt és szétzilált                396

angyalok nyakán hajtottál keresztül.           395

II. Ramszesz fáraó harci szekerén a Kádesi csatában; Abu Simbel, forrás itt.

Aztán az angyali kar folytatja – továbbra is Jézushoz beszélve, továbbra is Milton korának hadászati szaknyelvén és moráljával: üldözés, bosszú.

Back from pursuit thy Powers with loud acclaime          3, 397
Thee only extoll'd, Son of thy Fathers might,                      398
To execute fierce vengeance on his foes,                           399
Not so on Man; him through their malice fall'n,                   400
 

Az üldözésből visszatért erők                      397

hangos éljenzéssel dicsőítettek,                  397

téged, Atyád erejének Fiát, ki                      398

ádáz bosszút állt ellenségein,                      399

de nem az emberen, aki a Sátán                 400

rosszindulata miatt bukhatott el.                   400

Jézus hadvezéri teljesítményének méltatása után az Atyához énekelnek. Itt találkozunk a sorismétléssel, és nem véletlen, hogy itt ismétel a narrátor – döntő fordulat ez az ember számára.

Father of Mercie and Grace, thou didst not doome             401
So strictly, but much more to pitie encline:                     402
No sooner did thy dear and onely Son                                 403
Perceive thee purpos'd not to doom frail Man                      404
So strictly, but much more to pitie enclin'd,                    405
He to appease thy wrauth, and end the strife                       406
Of Mercy and Justice in thy face discern'd,                          407
Regardless of the Bliss wherein hee sat                               408
Second to thee, offerd himself to die                                    409
For mans offence. 

Irgalmasság és könyörület Atyja,                3, 401

őt* nem ítélted el olyan keményen,                401          *az embert

sokkal inkább hajlasz a szánalomra.          402

Amint rájött a drága Egy-Fiad, hogy               403

sokkal inkább hajlottál szánalomra,           405

semhogy célod legyen a gyenge embert        404

oly keményen büntetni: hogy elüljön              405

a haragod, és hogy lecsillapítsa                     406

a könyörület s igazság közötti                        407

viszályt, mely arcodon volt látható,                 406

tekintet nélkül a gyönyörűségre,                     408

amelyben élt (másodikként utánad) –             408

magát ajánlotta fel a halálra,                           409

az ember bűnéért.

A 403-tól a 410. sorig tekergőző körmondatot nem könnyű követni, de megéri. Ez a barokk falánkság képes hét verssorba tömörítve lenyelni, majd ránk zúdítani, hogy Jézus észrevette az Atya ember iránti szánalmát, észrevette az arcán, hogy az Atyában küzd egymással a könyörület és a kemény igazságszolgáltatás (ez nyilván az örök kárhozat lett volna), magába zsúfolja ez a mondat, hogy Jézus jó pszichológiai érzékkel csillapítja le Istenben ezt a harcot az ajánlatával úgy, hogy feláldozza addigi kiváltságos és gyönyörteli helyzetét, a második helyet.

Figyelem, az a hét sor csak az angol eredetiben hét. A magyar változat a mi sokkal hosszabb szavaink alatt roskadozik, másrészt a nyelv eltérő szerkezete és mondatépítkezése miatt a sorok nem követik az eredeti szöveg rendjét – ez a számozáson nyomon követhető. Ennek a dokumentálása a fordító egyik legkedvesebb hóbortja – nézzék a számokat.

Négyzetes kép a cikk elején és a Facebookon: Az Iliász hexameterei egy 5. századi fatáblán; forrás itt.

A versfordítások egyelőre munkaverziók

A blog koncepciója itt olvasható.

                                               Horváth Viktor