A Kígyó és a szex
De hátha Milton nem jól tudja, hogy ő maga mit akar – hiszen ez a puritanizmus kora, ahol az elfojtott érzékiség kiszámíthatatlanná gerjeszti a tudattalanunkat.
Az Ördög és a titánok
Hibázz szabadon 3
A fordító művelt ember volt, nyilván tudta, hogy nincs Titán, viszont úgy gondolhatta, hogy Milton hibázott. Ez ellen ünnepélyesen tiltakozunk.
Hibázz szabadon!
Vagy lehetséges, hogy a nehezen olvasható szöveg így kódolja a katasztrófát. Ezt mondja Milton: gyerekek, idetettem ezt a különös helyet – mint a Teremtő a tiltott fákat – itt lehet hibázni.
Elefántvadász angyalok
Amire nincs szavunk, illetve amire nem az a szavunk – három példa
A nyelvek szavai nem feleltethetők meg egymásnak – még maguknak sem, hiszen a nyelven belül nem egyformán értjük őket, és a kultúra folyamatos változásával a jelentések is folyton eltolódnak, szétválnak, módosulnak.
A Halál halála
A 3. énekben Isten kijelenti, hogy az emberi fajnak nem kell majd végleg elvesznie Ádám és Éva törvényszegése miatt, ha akad valaki, aki átvállalja a jóvátételt, és hajlandó meghalni az ügyért. Ki lesz az? Kínos csend az egész Mennyben,...
A pogány Múzsa és a Szentlélek ökumenéje
Én vagyok a hegyen, vagy a Múzsa van a hegyen?
Ne terheljük Kalliopé múzsát az invokáció értelmezésével – csináljuk meg mi.
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés