Idill. Csend van és mozdulatlanság, a történet áll, a történelem áll. De valami a csendben is akkumulálódik, láthatatlanul növekszik. Szinyei Majálisának kisemberei szomorú, kopott otthonaikba térnek haza a piknik után, a nyári réten hamarosan minden rovart megöl a fagy.

Thomas Anshutz festménye: Egy rózsa. A hősnő arcán bágyadt szenvedély, teste és vörös ruhája elomlik a karosszékben, mellette a homályban vörös rózsa – nem történik semmi, de az arc, a ruha és a környezet együtt egy regény dinamizmusát sűríti.

Zola Mouret abbé vétke című regényében a gyógykezelésre küldött pap hosszú fejezetek során át lábadozik a kamaszlány gondozásában az elhagyott kastély hatalmas parkjában – felvonulnak a Paradicsomkert és az ártatlanság allegóriái, aztán a történet tragédiába fordul.

Fellini: Amarcord. Kisvárosi állóvíz, a hősnő végül férjhez megy, a másik hősnő meghal, aztán minden megy tovább, ahogy addig, de addigra mi már mindent megtudtunk a kamasz lélekről, a kisvárosi családról és az iskoláról a fasiszta Itália idilljében.

Antonio Canova Ámor és Psziché szobra szintén idill – de micsoda dinamizmus feszül a kompozícióban.

Thomas Anshutz: Egy rózsa (1907); forrás itt.

Az idill éppúgy kínálja magát a giccs műfajának, ahogy a kaland is felkínálkozik a giccsnek. A giccs kaland azt állítja, hogy a történetek jól végződnek, illetve azt, hogy egyáltalán végződhetnek; a giccs idill pedig azt füllenti, hogy a harmónia így maradhat, és mi megússzuk a kellemetlenségeket. A művészetben az idill nem áltat bennünket ilyesmivel – figyeljük meg, ahogy Fragonard A hinta című festménye zavarba ejtően hajlik paródiába.

Jean-Honoré Fragonard: A hinta (1767); forrás itt.

A blog korábbi cikke az Elveszett Paradicsom nagy idilljét a Pokolban fedezte fel; a Paradicsomban nincs szükségünk ekkora mutatványra. A 4. ének Paradicsomot bemutató részlete hosszú, hosszú leírás; a 131. sortól az 502. sorig nyújtózkodik a topográfia, a burjánzó flóra és az áldott fauna ismertetése, a szerelmes emberpár beszélgetése, sőt, később még a házastársi együttlétük is – csakhogy mindezt a Sátán szemével látjuk. A narrátor mond el mindent, de úgy, hogy mindig csak annyit lát, amennyit a környező vidéken áthaladó Sátán, amint behatol a Kertbe, és mindig csak annyit tud, amennyit a Sátán tud, amikor dühösen szemléli a Kert szépségét és gazdagságát, irigyen nézi a két ember boldogságát, és kihallgatja a beszélgetésüket. A tökéletes boldogságról csak a legnagyobb pusztító erő irányából tudhatunk; ilyen a boldogság. Még az a szépség is ilyen, ahogy a szerelmes Éva Ádámhoz beszél:

With thee conversing I forget all time,                  4, 639
All seasons and thir change, all please alike.            640
Sweet is the breath of morn, her rising sweet,           641
With charm of earliest Birds; pleasant the Sun           641
When first on this delightful Land he spreads           643
His orient Beams, on herb, tree, fruit, and flour,       644
Glistring with dew; fragrant the fertil earth               645
After soft showers; and sweet the coming on            646
Of grateful Eevning milde, then silent Night             647
With this her solemn bird and this fair Moon,           648
And these the Gemms of Heav'n, her starrie train:     649
But neither breath of Morn when she ascends            650
With charm of earliest Birds, nor rising Sun              651
On this delightful land, nor herb, fruit, floure,           652
Glistring with dew, nor fragrance after showers,        653
Nor grateful Eevning mild, nor silent Night                654
With this her solemn Bird, nor walk by Moon,             655
Or glittering Starr-light without thee is sweet.               656

Ez a szakasz úgy elüt, úgy kiemelkedik a mű szövetéből, ahogy egy opera szerkezetéből a nagyária. A mese megáll, és a hős olyan melódiát énekel, amilyet addig senki. Ezért ezt a részletet különlegesen kezeltem – a fordítás a rímszerkezetével követi a trubadúrok cobláinak kéttömbű struktúráját és a szonettek rímvezérlését.

Megáll az idő, ha veled vagyok,                   4, 639

s nem változnak a kedves évszakok.               640

Szép a rigók varázslatos zenéje,                      642

az üde reggel, és mikor a Nap                          641

virágra, gyümölcsre, minden növényre             644

kelet felől áraszt sugarakat;                              643

fellélegzik a gyönyörű vidék,                             643

harmattól szikrázik, s eső után                         646

a gazdag földből illatokat old;                            645

szép, ha jön a kellemes este, szép                    647

a csendes éj, a csalogány, a Hold,                     647

s a Menny ékkövei: csillaguszály.                       649

De se a hajnal a rigósereggel,                            651

se felkelő Nap, se az üde reggel,                        650

se fű, se fa, se gyümölcs, se virág,                     652

se gazdag föld, mely édes illatát                         653

szikrázó harmatban, esőben oldja,                      653

se este, se csendes éjszaka Holdja                     654

csalogánnyal, se égi ékkövek,                             655

se a csillagfény nem szép nélküled.                    656

Kép Federico Fellini Amarcord című filmjéből (1973), forrás itt.

A gyönyörök kertjében mit keres a hiány? Még ha csak lehetőségként is. Honnét tud Éva a szerelmese hiányának fájdalmáról?

Milton paradicsomi idillje a művészet önmagunkkal szembesítő idillje, az igazság idillje. Ádám és Éva talán egy napig voltak a Paradicsomkertben, talán millió évekig – ezt nem lehet tudni, és a kérdés nem is értelmezhető, mert ott nem volt történet, minden nap egyforma volt, és ahol minden nap egyforma, ott minden nap ugyanaz a nap, és tudjuk, hogy ez a nap véget ér, mert az idillt a történet értelmezi, a történet pedig pusztulás és megújulás tánca. Az idill: időtlenség – közben a Sátán dolgozik.

Négyzetes kép a cikk elején és a Facebookon: Thomas Anshutz: Egy rózsa című festményének részletei.

A blog koncepciója itt olvasható.

            Horváth Viktor