Ki emlékszik a születése percére, és arra, ami azután történt?

A háromrészes sorozat előző cikkében láttuk, mit mond erről Éva, most lássuk Ádámot, végül pedig majd Lucifer következik.

Tehát Ádám. Ősatyánk Rafael arkangyalnak mesél, mert Rafael a Világ és az ember teremtésénél nem volt jelen – egy kommandós-angyal-különítmény vezetőjeként őrjáratra küldték a Pokol kapujához, hogy ellenőrizze az újonnan létesített fegyenctelep biztonsági rendszerét –, így érthetően kíváncsi Ádám sztorijára. Ezt mondja el neki az ősünk a 8. énekben:

     (...) As new wak't from soundest sleep                         8, 253
Soft on the flourie herb I found me laid,                                254

Mély, puha álomból ébredve fel,                               253

virágok között találtam magam, (…)                         254

Tehát ahogy Éva, úgy ő is az első pillanattól mindenre emlékszik – ez azóta sem adatott meg az utódainak. A tudatra eszmélést a környezet percepciója követi:

Strait toward Heav'n my wondring Eyes I turnd,       257
And gaz'd a while the ample Skie, till rais'd                258
By quick instinctive motion up I sprung,                     259
As thitherward endevoring, and upright                     260
Stood on my feet; about me round I saw                     261
Hill, Dale, and shadie Woods, and sunnie Plaines,        262
And liquid Lapse of murmuring Streams; by these,       263
Creatures that livd, and movd, and walk'd, or flew,        264
Birds on the branches warbling;

Csodálkozó szemem a Menny felé            8, 257

fordítottam, s néztem egy darabig                  258

a tágas eget, majd önkéntelen,                      259

gyors mozdulattal ugrottam feléje,                  260

és felegyenesedve talpra álltam.                    261

Köröskörül dombot, völgyet meg árnyas        262

erdőt láttam, és napfényes mezőket,             262

patakok morajló lépcsősorát,                         263

partjukon élő teremtményeket,                      263

melyek mozogtak, jártak vagy repültek,        264

és trillázó madarakat az ágon.                      265

A környék után magát fedezi fel. Ilyet Éva nem tett – ő egyből belefeledkezett saját tükörképébe, amelyet másik lénynek hitt. Ejnye, azért John Milton nem volt olyan korrekt, mint amit ma várnánk tőle.

With fragrance and with joy my heart oreflow'd.           266
My self I then perus'd, and Limb by Limb                          267
Survey'd, and sometimes went, and sometimes ran       268
With supple joints, as lively vigour led:                              269
But who I was, or where, or from what cause,                 270
Knew not; to speak I tri'd, and forthwith spake,              271

Szívem túláradt illattól, örömtől,                         266

azután magamat vizsgáltam át,                          267

és felmértem testrészt testrész után;                  267

hol járkáltam, hol rohantam, ahogy vitt                268

hajlékony tagokkal az eleven                               269

energia, de azt, hogy ki vagyok,                          270

hogy hol vagyok, és hogy miféle okból,               270

azt nem tudtam. Megpróbáltam beszélni,            271

és azonnal beszéltem is (…)

Aztán Ádám kikövetkezteti Isten létét, és máris keresi vele a kapcsolatot. Évának fogalma sem volt az efféle módszerességről. Logikai műveletek nélkül tengett-lengett, mígnem Isten el nem igazgatta őt a megfelelő irányban: Ádám uralma alá.

Tehát a férfi most szónoklatot intéz a természethez:

                           (…) Thou Sun, said I, faire Light,                 273
And thou enlight'nd Earth, so fresh and gay,                         274
Ye Hills and Dales, ye Rivers, Woods, and Plaines,             275
And ye that live and move, fair Creatures, tell,                    276
Tell, if ye saw, how came I thus, how here?                        277
Not of my self; by some great Maker then,                         278
In goodness and in power præeminent;                            279
Tell me, how may I know him, how adore,                       280
From whom I have that thus I move and live?                281

                                (…) Te Nap,                        272

szépséges világosság – mondtam ekkor –,       273

és te, fénybe vont, üde és vidám Föld!             274

Ti hegyek és völgyek, erdők, folyók,                 275

mezők, s ti, akik éltek és mozogtok,                276

ti szép teremtmények, mondjátok el,             276

mondjátok meg, hogy kerültem ide,              277

ha láttátok. Nem magamtól. Tehát                278

egy nagyszerű Alkotótól, aki                         278

mindenek feletti a hatalomban                     279

és jóságban. Hogyan ismerhetem meg,       280

mondjátok, és hogyan imádhatom?             280

Ki adta a mozgást és életet?                        281

Miután bejelentette az igényét az Alkotóval való találkozásra, elalszik, álmában eljön Isten, elviszi őt a Paradicsomkertbe, és amikor felébred, tényleg a Paradicsomkertben van, és ott tényleg beszélhet a Teremtővel. Isten elmondja neki, hogy mostantól a Kert és az egész Föld az övé, kivétel a Tiltott Fa, aztán Ádám elnevezi az elé járuló állatokat – bár Isten a halakat kimenti, mivel:

                        (…) I bring them to receave                  343
From thee thir Names, and pay thee fealtie             344
With low subjection; understand the same               345
Of Fish within thir watry residence,                             346
Not hither summon'd, since they cannot change      347
Thir Element to draw the thinner Aire.                        348

(…) fajtáik szerint eléd hozom őket,                343

hogy tőled kapják meg a nevüket,                   344

és a hűbéreseid legyenek, mély                     344

hódoltságban. Ez a halakra is                         345

vonatkozik a vizes közegükben:                      346

ezek most nem jöhetnek ide, mert                   347

az elemüket nem cserélhetik fel,                       347

hogy a ritkább levegőt lélegezzék.                      348

Európai édesvízi halak (forrás itt)

A névadás rítusa után Ádám intellektuális vitába kezd. Felismerte a magányát, és társat kér a Mindenhatótól, az azt feleli, hogy ne elégedetlenkedjen, hiszen itt van neki a rengeteg állat, de Ádám nem tágít, mert az efféle aszimmetrikus viszony őt nem boldogítja, és az állatokat is párkapcsolatra tervezte az Úr. Isten ekkor még mindig nem adja be a derekát, magát állítja példának Ádám elé: nézze csak meg, hogy ő is egyedül van a nála sokkal alacsonyabb rendű lények tömegében, mégis boldog. Ekkor Ádám Darwint megelőlegezve tudományos alapon érvel:

But Man by number is to manifest                 422
His single imperfection,and beget                  423
Like of his like, his Image multipli'd,               424
In unitie defective,

  (…) De az ember a számok által                            422

nyilvánítja ki magánya hibáját,                                423

s hasonlókat nemzve hasonfelével                         424

sokszorosítja másolatait,                                         424

amelyek így egységesen hibásak.                          425

Az ember a statisztikai valószínűséggel, tehát a nagy számok elvével korrigálhatja azt, ami kijavíthatatlan tökéletlenség addig, amíg az ember egyedül van. Ha sok van belőle, akkor nagy tömegben másolhatja le újra meg újra a maga tökéletlen, de mindig máshogyan tökéletlen mutánsait, és a végtelen mutáció éppen a hibák végtelenségével talál rá a környezetnek adott jó válaszokra. A nagy szórásban mindig eltalálja az éppen életképes variációt.

Tehát  Milton Ádámja nagyjából ismeri az evolúció elvét – már jóval Darwin előtt.

Fotó az idős Darwinról; 1880. körül (forrás itt)

Ezután Ádám még a közte és a Teremtője közötti minőségi különbségre is rávilágít: Isten bármikor társ-istenné teheti, és így magához emelheti akármelyik kreációját, de az ember ilyesmire nem képes. Mindent bevet, nem lehet őt lebeszélni a társ utáni vágyáról.

Azt gondolhatnánk, hogy az Úr kedvetlenül látta, hogy ez a filozofikus hajlamú ember máris evett a Tudás Fájáról, hiszen önállóan gondolkodik, ráadásul tudományosan. Azonban a halogatása csak próbatétel volt – mintegy letesztelte a hardver minőségét –, most már látja, hogy az ember okos, tehát klónozással másolható, így Ádámot másodszor is elaltatja a műtéthez, ő álmában követi a műtét minden mozzanatát, kívülről látja magát és az operáló Istent, majd amikor felébred, ott találja Évát. Megszólítja, Éva menekülni próbál, erre Ádám:

I follow'd her, she what was Honour knew,    508
And with obsequious Majestie approv'd        509
My pleaded reason.

                   (…) Utána mentem, és ő             508

tudta, mi a tisztesség: engedékeny               508

fenséggel fogadta el a könyörgő                   509

érveim.

Így is meg lehet fogalmazni a megerőszakolást – Éva némileg másképp adta elő.

Georg Kiehn Evolúció című festménye, 2018. (Forrás itt)

Akárhogyan is: a 17. századi szerző meglepő reflektivitással rakja össze a találkozás és a patriarchátus Isteni eredetének történetét – nagyjából így: jogos a férfiuralom, hiszen még Isten is férfi, de legalább azt tudom, hogy ez védelemre szorul.

A versfordítások egyelőre munkaverziók

Négyzetes kép a cikk elején és a Facebookon: evolúciós fa; Darwin rajza 1837-ből; az egyetlen ábra főművében A fajok eredetében (forrás itt)

A bllog koncepciója itt olvasható.

                                                Horváth Viktor

Utóirat

Fazekas Sándor hozzászólt a 8, 422-424. verssorok fordításához. Jókat mondott. Ezek után írtam egy másik verziót:

But Man by number is to manifest                 422
His single imperfection,and beget                  423
Like of his like, his Image multipli'd,               424
In unitie defective,

  (…) De az ember sokasodással                          422

mutatja egyedisége hibáit,                                     423

s hasonlókat nemzve hasonfelével                         424

sokszorosítja másolatait,                                         424

amelyek egységesen mind hibásak.                          425