Ó, miért is árultam el Istent?! Ezt kiáltja az Ördög a Naphoz intézett híres áriájában a 4. énekben, amikor szinte meginog gonoszságában, és úgy érezzük, hogy már-már megbánja a lázadását, és visszamegy Istenhez bocsánatot kérni.
Ah wherefore! he deservd no such return 4, 42
From me, whom he created what I was 43
In that bright eminence, (…) 44
Ó, mért! Nem ezt a hálát érdemelte, 4, 42
tőlem, kit annak alkotott, ki voltam, 43
abban a tiszta felsőrendűségben. 44
Persze, hogy nem megy bocsánatot kérni, de ez a cikk nem mentál-etikai, hanem fordítástechnikai szövegértelmezés lesz. Rácsodálkozunk, hogy milyen, amikor a fordítás nem képes visszaadni az eredeti szöveg gazdagságát – míg más helyeken az eredeti szöveg nem képes visszaadni a fordítás gazdagságát.
A fenti részletben három szót kiemeltem. Bármelyikre helyezzük a fókuszt, a mondat értelmes lesz, így a jelentés három rétegét tárjuk fel:
1. He – Ő, tehát Isten volt abban a ragyogó kitűnőségben, magasrendűségben, amikor engem megteremtett.
2. I – Én, tehát Lucifer voltam abban a tiszta felsőbbrendűségben, amikor Isten engem megteremtett.
3. That – Az én teremtésemkor az egész állapot, a közegünk, az akkori univerzum, a Menny volt abban a tiszta és ragyogó magasrendűségben.
Zavarba ejtő részlet a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóján. Isten itt alkotja meg a Napot, a Holdat és a növényeket – de ki az a fenekét mutogató és szintén Istenre hasonlító alak? Őt is ekkor teremtették? Forrás itt.
Valamit megmentünk a veszteségből azzal, hogy a fordításban a 43. sor végére vesszőt teszünk; így már nem csak rám, a teremtményre, hanem a környezet, a Menny akkori állapotára is vonatkozik a kitűnőség – de még ezzel sem érjük el az eredeti vers árnyaltságát.
Azonban a nyelvek nem jobbak vagy rosszabbak egymásnál, hanem mások egymáshoz képest – néhol az egyik erősebb tömörségben, ökonómiában, költőiségben, néhol a másik.
Nézzünk meg most egy fordított helyzetet; egy olyan helyet, ahol az eredeti szöveg egyértelműsége után a fordítás kétértelmű – de úgy, hogy ez a duplázás egyezik a Paradise Lost szellemiségével, hiszen John Milton is gyakran játszik többértelműséggel, egyébként pedig a szöveg a Sátán elveivel és többi nyilatkozatával is egybevág.
Ezt mondja az Ördög a Halálnak, amikor az a Pokol kapujában elállja az útját, és gátolja, hogy Lucifer kijusson a büntetőtelepről:
Whence and what art thou, execrable shape, 2, 681
That dar'st, though grim and terrible, advance 682
Thy miscreated Front athwart my way 683
To yonder Gates? through them I mean to pass, 684
That be assured, without leave askt of thee: 685
Honnan, és mi vagy, te undok jelenség, 2, 681
hogy – bár sötét és horrorisztikus vagy – 682
a kapu elé, ide, az utamba 684
merészeled tolni a torz pofádat? 683
Át fogok menni rajta, s biztosan nem 684
tőled fogom kérni az engedélyt. 685
A magyar fordításban a 684. sor kétértelmű. A kapun szándékozik átmenni, vagy a beszélgetőtársa ábrázatán? Az eredeti szövegben csakis a Kapuról van szó. A magyar verzióban az „át fogok menni rajta” előtti utolsó alany a pofád, – mármint a Halálé. Ez van legközelebb az állítmányhoz, tehát az olvasó első, félig tudattalan percepciója szerint a Halál pofájára vonatkozik az átmenés programja – és bizony, ezt a szövegkörnyezet is támogatja. Aztán a tudati működésünk hamar összerakja a releváns olvasatot: a Sátán itt a Kapun akar átmenni. De addigra már megtörtént, addigra az olvasó már megkapta az első impulzust a 683. sorban szereplő alannyal (pofád), így a két lehetőség szimultán és egymást erősítve dolgozik az olvasó feje és zsigerei között cikázva, akár akarja, akár nem.
Ezután a fordító is felteszi magának a kérdést, hogy nem ér-e többet a szigorú pontosság az efféle léha játéknál; és hogy egyáltalán akarta-e ő ezt kettősséget? Nem akarta, de beleszeretett.
A Halál feje. Hans Holbein Haláltánc-sorozatának Az apátnő című darabja, 1524-26 (részlet), forrás itt.
Négyzetes kép a cikk elején és a Facebookon: Michelangelo freskója a Sixtus-kápolna mennyezetén (részletek), forrás itt.
A versfordítás egyelőre munkaverzió.
A blog koncepciója itt olvasható.
Horváth Viktor