Babits Mihály írt egy verset az Első Világháború végén, után: Zsoltár férfihangra.

A költemény utolsó szakasza így néz ki:

… és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

Az adamant mitikus anyag; a törhetetlenség, áthatolhatatlanság jelképe, illetve inkább az emberi képességekkel ki nem kezdhető, le nem írható minőségé. Olyan anyag, ami túlvilági reaktorban készül, és túlvilági erők féken tartására, túlvilági szerkezetek rögzítésére alkalmas.

A Paradise Lost szövegében nyolc alkalommal kerül szóba – többnyire a lázadó angyalokkal, a Pokollal és az alvilági erőkkel összefüggésben.

Az első énekben Lucifer bukásáról van szó:

               (…) Him the Almighty Power                       44
Hurld headlong flaming from th' Ethereal Skie          45
With hideous ruine and combustion down                46
To bottomless perdition, there to dwell                    47
In Adamantine Chains and penal Fire,                  48
Who durst defie th' Omnipotent to Arms.              49

A Végtelen Erő az Éther-Égből        44

égve, fejjel előre vágta le,                  45

lángolva, irtózatos pusztulásban      46

a feneketlen kárhozatba, hogy         47

ott éljen, adamantin láncokon,         48

a büntetés tüzében; Ő, aki               48

fegyvert fogva merészelte kihívni     49

a Mindenhatót.

A második énekben a Sátán így beszél a seregéhez:

(…) Our prison strong, this huge convex of fire,       434
Outrageous to devour, immures us round               435
Ninefold, and gates of burning Adamant             436
Barr'd over us prohibit all egress.

(…) a börtönünk erős. A tűz hatalmas       434

íve szörnyűségesen nyel magába,            435

kilencszeresen bekerít, s a ránk zárt,       435

lángban álló adamantin kapuk                 436

letiltanak bármilyen kiutat.                        437

Aztán amikor az Ördög mégis szeretne kijutni a Pokol kapuján, kiderül, hogy tényleg úgy van, ahogy mondta:

                                         (…) at last appeer     643
Hell bounds high reaching to the horrid Roof,      644
And thrice threefold the Gates; three folds were Brass, [ 645 ]
Three Iron, three of Adamantine Rock,     646
Impenetrable, impal'd with circling fire,       647
Yet unconsum'd.

                                  (…) Végre             643

feltűnnek a Pokol határai,                         644

magasra nyúlva, a szörnyű tetőig;            644

a kapu háromszor háromszoros volt:       645

három réteg a bronz, három a vas,            646

három az adamant anyagú szikla             646

kiolthatatlan lángokkal övezve.                    647

A Sátán adamantin fegyverzetben a Pokol adamantin kapujában a Bűn és a Halál allegorikus alakjaival tárgyal a kijutásról – William Hogarth festménye 1735-ből.

A hatodik énekben Rafael arkangyal elmeséli Ádámnak a hajdani mennybéli háborút. Itt teljes fegyverzetben, még angyalként tűnik fel a lázadók fővezére.

                             before the cloudie Van,      107
On the rough edge of battel ere it joyn'd,       108
Satan with vast and haughtie strides advanc't,      109
Came towring, armd in Adamant and Gold; [ 110 ]

                                 (…) A sötétlő          106

előőrsök közül, a még be nem zárt     107

harcrend egyenetlen arcvonalából     108

dölyfös, óriás léptekkel előjött              109

a Sátán, toronyként felmagasodva,       110

arany és adamantin fegyverekben.       110

A fegyvereit tartó Sátán Jean Pierre Simon és Richard  Westall metszetén, 1794

Később kiderül, hogy a Sátán hatalmas körméretű pajzsa tízrétegű adamantinból van, és az Istenhez hűséges angyali seregek páncélzata is ez az anyag.

A tizedik ének 318. sorában a Bűn és a Halál allegorikus alakjai adamantin kapcsokkal rögzítik a Pokol és az evilág között épített széles és kényelmes hidat.

Babits korában az olvasók úgy ismerték Elveszett Paradicsomot, ahogy mi a kortárs mítoszainkat ismerjük (Szupermen, Pókember, Batman, Harry Potter), tehát nagyon.

Így magyarázkodás nélkül (nem úgy, ahogy ez a cikk csinálja) értelmezhették Babits transzcendens távlatokat sejtető költeményének a végét a felszabadulás, a saját sorsát – ha tetszik, üdvösségét – irányítani képes ember lehetőségeinek kozmikus metaforájaként. Az eredetünk egy az égi mechanizmuséval; az bennünk van, mi benne vagyunk – ahogy Stephen Hawking és a mai kozmológusok világmodelljeiben is –, tehát meg lehet csinálni, nyugalom.

Babits Mihály – Basch Edit olajfestményének részlete, 1932

Kép a cikk elején és a Facebookon: A Sátán a pajzsával – részlet William Blake vázlatkönyvéből, 1800 körül.

A versfordítások egyelőre munkaverziók.

Az egész blog koncepciója itt olvasható.

                                    Horváth Viktor