John Milton narrátora számára eljön a pillanat, amikor átadja a szót az eposz egyik hősének (Rafael arkangyalnak), ő tárja Ádámék elé – és ezzel elénk – a kezdetet: mi volt előbb. Mi volt azok előtt a dolgok előtt, amelyek az első négy énekben történtek. Mi volt legeslegelőször. Rafael angyal meséje az ötödik ének 577. sorával kezdődik.

A Paradise Lost nagy mintái az antik eposzok – a teljes eposzi eszköztárral. Az Odüsszeia mesélője Kalüpszó nimfa szigetén mutatja be nekünk hősét, Odüsszeuszt; ő onnan a phaiákokhoz kerül, és ott meséli el a királynak, hogy mi történt vele Kalüpszó előtt, tehát a korábbi bolyongása tíz évének történetét, aztán mikor végez a sztorijával, ismét a fő narrátor veszi át a mikrofont, hogy a hősét kívülről nézve fejezze be az egészet. Ez az időfelbontás, Milton is így dolgozik.

Ádám és Éva eddig semmit nem tudtak Luciferről, a mennybéli nagy háborúról, a Világ teremtéséről, majd a Kozmosz teremtés utáni működéséről, az angyalok mentalitásáról, anyagcseréjéről, szerelmi életéről. Bár intelligensek voltak, tudásuk csak a számukra belátható világ adottságairól volt, időbeliség nélkül, öregség, fájdalom és halál nélkül, múlt és jövő nélkül – pedig ekkora már megszületett a fájdalom, az irigység, a gonoszság és a lázadás, ráadásul mindez még a Mennyben, aztán megszületett a Halál is; immár a szintén újonnan létesült Pokolban.

John Martin: A Menny tájai, 1851; forrás itt.

Rafaelt Isten küldi le a Földre, hogy az embereket a közeledő veszélyre figyelmeztesse, ő pedig eljön, és majd négy éneken keresztül (ez az eposz terjedelmének egyharmada) mondja el a korábbiakat Lucifer lázadásától a Világ teremtésén át az égi mechanika működéséig. Tehát nézzük Az elveszett Paradicsom meséjének legkorábbi napját; így kezdi Rafael arkangyal; ez történt a Mennyben, mikor az őskáosz fölött még csak a Menny erődítményrendszere magasodott:

As yet this World was not, and Chaos Wilde                            5, 577
Reignd where these Heav'ns now rowl, where Earth now rests    578
Upon her Center pois'd, when on a day                                     579
(For Time, though in Eternitie, appli'd                                        580
To motion, measures all things durable                                     581
By present, past, and future) on such day                                582
As Heav'ns great Year brings forth, th' Empyreal Host            583
Of Angels by Imperial summons call'd,                                   584

Ez a Világ akkor nem létezett még,        5,  577

s a vad Káosz uralkodott, ahol most           577

az egek ívelnek; s a centrumán                  578

kiegyensúlyozva pihen a Föld,                    578

amikor egy napon (mert az idő                   579

– bár az öröklétben – mozgásba kötve       580

minden maradandó dolgot kimér                581

a múlttal és jelennel és jövővel),                 582

egy olyan napon, amelyet a Menny            582

ciklusának nagy éve elhozott,                     582

egy birodalmi parancs hívta össze             584

az angyalok égi seregeit.                            583

Nézzük az érdekességeket: a barokk kozmogóniát (577-78), az antik és skolasztikus metafizikát (580-82), majd a túlvilági hadszervezet földi középkorból örökölt jellegét (583-84).

– A keresztény teológia szerint a Világot Isten a semmiből teremtette (A bibliai Genezis könyve alapján), Miltonnál viszont az őskáosz sötét anyagából (mint Platónnál). Az őskáosz gondolata eretnekség, mert kétessé teszi Isten mindenhatóságát, a semmiből teremtés képességét. Bátor ötlet – és ráérez a 20. század kozmológiai felfedezéseire.

– A Föld itt a saját centrumán pihen, tehát rögzítve van, és minden más égitest körülötte kering. Ez az ókori ptolemaioszi világmodell, amely a középkorban is tartotta magát – mi pedig csodálkozhatunk, hiszen Milton nagyon tisztelte Galileit, aki az új, heliocentrikus modellben gondolkodott: éppen ezért élt az inkvizíció fogságában élete végéig. Igen ám, csakhogy itt most nem Milton beszél, hanem egy arkangyal: hadd engedje meg neki a narrátor, hogy számára a Teremtés középpontja a Föld legyen.

– Az idő az öröklétben van, a mozgásra alkalmazva (Platón Timaiosz című művének szellemisége).

– A Menny nagy éve: a Nagy Év a rögzített csillagok szférájának egy fordulata; kb. 36.000 földi év (Platón után).

Platón Timaioszának eleje – másolat egy 9. századi kódexben; forrás itt.

– És végül a szójáték, amelyet a fordító egyelőre képtelen volt visszaadni: Empyrial–Imperial.

Az imperial a latin imperare=parancsolni igéből képzett névszó; az egyéb származékait eléggé közkeletűen használjuk: impérium, imperátor, imperatívusz, tehát imperial = birodalmi.

Kevésbé ismert a görög empireum: ἐν (en) = benne; πῦρ (pyr, pir, pür) = tűz. A szótő a mai köznyelvünkben is jelen van: pirotechnika, pirománia. ἐμπύριος (empürios) = az antik kozmológiában a tiszta, isteni tűz szférája, a legfelső ég, a keresztény Menny, ahol Isten lakik.

Tehát a tiszta tűz Mennyországának angyalseregeit valamiféle birodalom központjából érkező parancs hívja össze. Milton szójátékának üzenete a mai fejjel gondolkodó ember számára hajmeresztő, de minimum szokatlan. Tömören ez: A Menny szervezete olyan, mint a földi birodalmaké.

Négyzetes kép a cikk elején és a Facebookon: az Univerzum történetének elnagyolt kronológiai vázlata; forrás itt.

A versfordítás egyelőre munkaverzió.

A blog koncepciója itt olvasható.

                                  Horváth Viktor