A Paradicsomkertben vagyunk, Ádám a déli hőségben a lugasa árnyékában hűsöl, amikor hatalmas fényjelenség és illatáradat nyűgözi le: Kelet felől Rafael arkangyal közeledik olyan ragyogással, mintha fényes délben még egy másik nap is felkelt volna. Rafaelt Isten küldte le az emberekhez, hogy barátian figyelmeztesse őket a közeledő veszélyre, és elmesélje nekik a hajdani mennybéli háború történetét, amelynek végén Lucifert és a lázadó angyalsereget a Pokolba hajították.

Tehát béke van, ártatlanság és időtlenség, civilizációnak még nyoma sincs, és meleg van, a Kert a gyönyörök kertje, Ádám észreveszi az angyalt – eközben a Kert fölött a Nap a zeniten.

Adam discernd, as in the dore he sat                           5, 299
Of his coole Bowre, while now the mounted Sun         300
Shot down direct his fervid Raies, to warme                 301
Earths inmost womb,

             Mikor Ádám meglátta: hűs           5, 298

lugasa kapujában ült, miközben                    299

a Nap magasan állva lőtte forró                  300

sugarait egyenesen a Földbe,                        301

hogy legbelső méhét felmelegítse;              302

Van Gogh: A magvető, 1888. Tehát a Nap. És a föld megtermékenyítése. Forrás itt.

A Nap az emberi lét kezdetei óta kulturálisan telített mint férfi szimbólum, míg a Föld – és a föld is – az anyasággal, nőiséggel társított. Több nem is kellene, de a narrátor biztosra megy a mounted bővítménnyel. Ez a szó technikai: felszereltséget, megemeltséget, magasra helyezettséget jelent. Itt, a Napra vonatkoztatva nehezen fordítható; lehetséges, hogy a kétszótagos eredetit jóval hosszabb körülírással tudjuk követni, hogy visszaadjuk a szexuális utalás játékosságát – hiszen ez az erektáló Nap a sugarait a Földre nem csak leküldi, hanem belelövi őket a Föld méhébe, és ezzel felmelegíti azt, ráadásul ezt forrón, szenvedélyesen teszi (fervid). De úgy kövessük az eredetit, hogy ne obszcénak legyünk, hanem árnyaltak maradjunk.

Az első ötletem a déli nap volt, azonban a szöveg ennél erősebben utal a megtermékenyítésre; és még majd a mérhetetlen gyönyör is ott lesz, a kémiai receptorokkal, az ízek, illatok áradásában – rögtön ezt is látni fogjuk.

Jánosi Gusztáv, a Paradise Lost mindmáig legjobb magyar fordítója katolikus püspök volt, abban a korban (a 19. század végén), amúgy sem illett volna követni az eredeti szöveg merészségét – ne csodálkozzunk tehát, hogy visszafogottan dolgozik: a mounted megfelelőjéül inkább délit mond. Ezt nem rójuk fel neki, hatalmas munkát végzett el, gyönyörű minőségben, a megszállottság határát súroló szeretettel és átéléssel. Így is feszegette kora illemét és előírásait, nem beszélve Milton teológiai mutatványainak hű fordításáról úgy, hogy Milton szakadár protestáns volt, ő pedig katolikus főpap. Milton némelyik ötlete minimum eretnekségnek minősült (Isten nem a semmiből teremtett, hanem az őskáosz anyagát használta fel, Ádámék a Paradicsomban dolgoznak, az angyalok földi ételt is esznek, sőt nemi életet élnek egymással, a lázadó angyalok már a Mennyben kifejlesztik a hadiipart, Jézus akcióhős és hadvezér, Jézus mártíromsága nemcsak következménye, de oka is Lucifer lázadásának stb.), Jánosi Gusztáv pedig bátran közreadta ezeket. Tehát éljen Gusztáv.

Jánosi Gusztáv fordításának egy 21. századi kiadása. A fedélen Gustave Doré 19. századi illusztrációja; forrás itt.

Milton talán sokkal szigorúbban volt vallásos, mint magyar fordítója, ám ez a szigorúság nem jelent prűdséget, ellenkezőleg. Kimondja, hogy esti imája után az emberpár nemi életet élt (4. ének), majd dühös kirohanást intéz a képmutatók ellen, akik „tisztátalanként becsmérlik azt, amit Isten tisztának nyilvánított’. És nem ő az egyetlen: John Donne költészetében ölelkezik a földi erotika és az égi szerelem; a libertinus John Wilmotnál elvetemültebb és kedvesebb gazfickót pedig nehéz találni.

Az angol barokk teljességében látja a világot, imádja a feszültséget, a monumentalitást, a metafizikát, a hitéletet és az erotikát – tehát újra csak a feszültséget. Így Milton Paradicsoma tele van játékosan utalt és közvetlenül kimondott szexualitással – a Pokolban még inkább ez a helyzet –, viszont a Menny és a Paradicsomkert erotikája ártatlan. Buja, de bűntelen.

Amikor Rafael arkangyal a bevonul a Kertbe – belép az érzékek viharába:

                                    (…) and now is come               5, 291
Into the blissful field, through Groves of Myrrhe,             292
And flouring Odours, Cassia, Nard, and Balme;              293
A Wilderness of sweets; for Nature here                          294
Wantond as in her prime,

(…) és most a boldog helyre érkezik,           5, 292

virágillatba, mirhaligetekbe,                              293

a kasszia, nárdus és balzsam édes                  293

vadonába; mert a Természet itt                        294

buján élte virágkorát,

Pierre Bonnard: A földi Paradicsom, 1916, forrás itt.

Azért a nagy ártatlanság közepette ez a wantond (wantoned) rosszat sejtet. A szó gyöke proto-germán illetve óangol, a jelentése korról korra lassan módosul, de mindvégig ott mozog benne a játékos, a szilaj, szeszélyes, dús, könnyed, vidám, szertelen (ezek még jók a gyönyörök kertjében), de egyszersmind ott van a fegyelmezetlen, vad, kicsapongó, erkölcstelen, paráznaságra hajló, önkényes, ledér, kéjenc, szemérmetlen, féktelen, gátlástalan, és így már felsejlik vele az emberi lázadás prognózisa.

Aztán a narrátor tovább mesél a Kert természetéről, illetve a Természet bűnbeesés előtti természetéről:

                                      (…) and plaid at will                 5, 295
Her Virgin Fancies, pouring forth more sweet,                  296
Wilde above Rule or Art; enormous bliss.                        297

                             (…) a kedve                   5, 295

szerint játszotta szűz fantáziáit,                      296

ontva magából minden édeset,                      296

szabályok nélkül, rendezetlenül:                    297

mérhetetlen gyönyör.

Itt az enormous szó az érdekes. A latin enormis jelentése normán kívüli, tehát rendellenes, abnormális, szörnyű; a középkori latinból így került át az ófranciába, onnan pedig a 16. század elején az angolba – közben a jelentése a pejoratív, negatív tartományból fokozatosan átcsúszott a rendkívüli méretű, hatalmas, óriási felé, tehát az értéksemlegesség felé. Milton narrátora már így használja – természetesen, hiszen az ártatlan Kertben vagyunk –, de halványan még ott van benne a kisördög a középkorból: abnormális. Meddig tudjuk elviselni a szüntelen orgazmust, normalitáson túli élvezetet?

A nyelvtörténeti jelentésváltozások nem elvágólagosak: az erotika még ártatlan és játékos, de Isten és Milton már tudják, hogy mi lesz ebből.

Edvard Munch A Nap című festménye 1911-ből, forrás itt.

Négyzetes kép a cikk elején és a Facebookon: Vincent van Gogh A magvető című festményének részletén a Nap; forrás itt.

A blog koncepciója itt olvasható.

                                                                        Horváth Viktor