A korábbi két rész szavai (itt és itt) a nem fordításukkal adják az élményt az olvasónak és a fordítónak; a most következő szó viszont a fordításával – már ha egyáltalán képesek vagyunk lefordítani.
A negyedik énekben a Sátán bejut a Paradicsomkertbe, meglesi az emberpárt, kihallgatja a beszélgetésüket, és fertelmes indulat lesz rajta úrrá, látva a boldog és ártatlan állapotukat – hiszen ő maga is ebben az állapotban kezdte a pályafutását, de elvesztette, azazhogy felcserélte a boldogtalan és veszett állapotért, és ez saját döntése volt. Milton Sátánja a modern ember karaktere; az ember minden defektjével, megoldatlanságával, önpusztításával és fájdalmával. Az emberekre mindezt a neveltetés és a környezet örökíti át – hogy a Sátán honnét kapta, azt keresgélhetjük a kulturális antropológia és a szociálpszichológia határterületein, a mítoszkutatásban; nyilván az Isten kegyelméből kapott szabad akaratával lázadt fel maga ellen és minden ellen, Isten pedig együtt teremtette magát a Világ nevű játékával, tehát az angyalokkal is. Ez a játék valós idejű, de Isten az időn kívül játszik, tehát számára nem létezik külön a még ártatlan Lucifer angyal és a bukott gonosztevő ördög, a lázadás pillanata pedig mindig történik – Isten kegyelméből a lázadók szabad akaratából.
Hát innen az őrült düh: semmi nem olyan idegesítő, és semmi nem csábít úgy a mások okolására, mint amikor saját magunk vagyunk a rossz sorsunk okai. Ez bosszúért kiált – a leskelődő Lucifer így fortyog magában, mikor a boldog emberpárt látja:
Sight hateful, sight tormenting! thus these two 4, 505
Imparadis't in one anothers arms 506
The happier Eden, shall enjoy thir fill 507
Of bliss on bliss, while I to Hell am thrust, 508
Where neither joy nor love, but fierce desire, 509
Among our other torments not the least, 510
Still unfulfill'd with pain of longing pines; 511
Kínzó és gyűlöletes látvány; ezek ketten itt paradicsomian élvezik egymás karjaiban a boldog Édent, gyönyörre gyönyöröt, míg én Pokolra hajítva, ahol se öröm, se szeretet, csak a tüzes vágyakozás (a többi kín között nem ez a legkisebb) gyötör folytonosan a sóvárgás fájdalmával, kielégítetlenül.
A kiemelt szavunk az Imparadis’t, azaz imparadised. Az OED (Oxford English Dictionary) szerint a szó nem fordul elő a középkori és a reneszánsz szövegekben, Milton alkotta, az ő hatására használták a későbbi szerzők, és került be a szótárakba.
Mi ez? Paradicsomi boldogságba helyezett, paradicsomivá lett, Paradicsomba elragadtatott? Hogy oldjuk ezt meg úgy, hogy az eredetihez hasonlóan sűrű és tömör legyen, lehetőleg egy szó, benne legyen az emberpár boldogsága az intimitásban, saját döntésükként, és mindez úgy, hogy a Sátán szájából halljuk, tehát a keserűség és az irónia árnyalatával?
Egyetlen szót lenne jó találni vagy kreálni, akár összetett szót vagy toldalékolt, igekötős igét vagy igenevet, de a nagybetűs Paradicsommal bajban vagyunk a kisbetűs paradicsom miatt: a gyönyörök kertjének neve a magyarban egybeesik egy zöldség nevével – így könnyen paródiába csúszunk. Itt van még az Éden.
A fordító felnőtt gyereke a közelben volt (anglisztika szakos), a fordító tépelődve a gyereke elé tárta a problémát, és ő ezt mondta: édenkettesben. Köszönjük Horváth Zsombornak az instant megoldást. Nem kevésbé merész és játékos, tömör, és nem kevésbé líraian intenzív, mint az eredeti; méltó rá, hogy Magyarországon világhírű legyen.
Kínzó látvány, kínzó s gyűlöletes. 4, 505
Ezek édenkettesben élvezik 506
itt egymás karjában a boldog Édent, 507
gyönyörre gyönyör kiteljesedését, 508
én meg a Pokolba lökve, ahol 508
se öröm, se szeretet, csak tüzes vágy 509
(a többi kín közt nem a legutolsó); 510
a sóvárgás fájdalmával gyötör 511
örökre kielégítetlenül. 511
Az Éden Miltonnál nem esik egybe a Paradicsomkerttel; a teljes topográfia a 4. énekben tárul elénk; kiderül, hogy az Éden a tágabb régió, és ezen belül emelkedik egy hegy, amelynek a meredek oldalain áthatolhatatlan növényzet véd a behatolástól; a hegy tágas fennsíkja a Kert. Tehát nem azonosak, mégsem hazudunk, ha az Édenben találjuk Ádámot és Évát.
Különleges esetekben kíváncsiak vagyunk a más nyelvekre fordító kollégák megoldásaira.
A Paradise Lost 2019-es spanyol kiadásának fedélképe – Abilio Echeverría fordítása; forrás itt.
A spanyol Abilio Echeverría 1993-ban megjelent szövege:
¡Vista odiosa!, ¡espectáculo atormentador! De ese modo esos dos seres, endiosados uno en brazos del otro, y formándose un Edén más feliz, (…)
Szintén szóalkotással dolgozott. Endiosados; a tőben felismerjük a dios-t (isten), ezt főnévi igenév képzővel és prefixumal bővítette: endiosar = kb. istenné tesz; aztán particípium alakot képez, többesszámban: en-dios-ado-s = kb. istenítve vannak, istenekké váltak, istenivé emelkedve, isteni állapotban, mint istenek. A közeli kontextus szerint a két ember egymást öleli, tehát saját maguk emelik magukat isten szerű állapotba. Echeverría elengedi a szószerintiséget a líraiságért; egyetlen szóban több lehetőség és irány; szép, sűrű, az eredetihez méltóan igényes megoldás.
Egy korábbi spanyol fordítás (Cayetano Rosell, 1873.) kevésbé pontos, és kevésbé intenzív – nem alkot új szót az imparadised fordítására:
Hay espectáculo más odioso e insufrible? ¿Han de gozar encantados estos, uno en brazos de otro, de delicias superiores a las del Edén, …
Ezek elragadtatva / elbűvölten fognak gyönyörködni egymás karjaiban olyan gyönyörűségekben, melyek az Éden boldogságát is felülmúlják?
Cayetano Rosell; forrás itt.
A német Adolf Böttger versben dolgozott (1843.):
Verhaßter Anblick! voll von Qual und Pein!
So selig Eines in des Andern Armen,
Ein glücklicheres Eden, sollen diese
Der Seligkeiten höchste Lust genießen,
Gyűlöletes látvány! tele fájdalommal, gyötrelemmel! / Hogy így, egymás karjában boldogan, / az édeninél is boldogabb állapotban / élvezhessék a legnagyobb gyönyörűséget,…
A selig = boldog, üdvözült – Böttger is kerüli a szóalkotást, közkeletű szót választ.
Egy német kiadás Adolf Böttger fordításában, forrás itt.
A francia François-René Chateaubriand fordítása 1836-ból:
Vue odieuse, spectacle torturant! Ainsi ces deux êtres emparadisés dans les bras l'un de l'autre, se formant un plus heureux Éden, posséderont leur pleine mesure de bonheur sur bonheur,
Ez is érdekes: van is ruhája a leánynak, meg nincs is ruhája a leánynak. Chateaubriand vikomt nem keresgéli a szóalkotási lehetőséget, de mégis bevezeti a nyelvbe a neologizmust. Anyanyelve megengedi, hogy átvegye Milton találmányát, és az nála is úgy működik, ahogy az eredetiben. Egy elegáns mozdulattal rövidre zár – általában a legegyszerűbb megoldások a legjobbak.
Chateaubriand az ókori Róma emlékei között; Anne-Louis Girodet de Roucy-Trioson festménye (1811), részlet; forrás itt.
Nézzünk rá két magyar kollégára a múltból.
Az eposz máig legjobb magyar fordítását Jánosi Gusztáv írta a 19. század végén. Ez az ő megoldása, versben:
Kínos, gyűlölt látvány! Tehát e kettő
Egy boldogabb Édent találva egymás
Karjaiban az üdvök üdve teljét
Éldelik (…)
Nem találjuk az Imparadis’t megfelelőjét; Jánosi feloldotta a szövegkörnyezetben.
Magyar kiadás Jánosi Gusztáv fordításában (1898), forrás itt.
A Paradise Lost legelső magyar fordítója Bessenyei Sándor (1796):
Óh gyülölséges, és kétségbe esést okozható játék! Ezek az Újj teremtési a’ Mindenhatónak még a’ Paraditsomnál-is édesebb Paraditsomot találnak edgymást ölelgetésében. Így fognak ők edgymással tellyes bóldogságban élni;…
Bessenyei nem tudott angolul, viszont megszerezte Nicolas-François Dupré de Saint-Maur 1729-es prózai fordítását; ez az eposz legelső francia fordítása volt; próza, tehát Bessenyei is prózát írt. Viszont a kérdéses helyen szóalkotásnak semmi nyoma. Tehát kíváncsiak lettünk, arra a francia szövegre, amiből ő dolgozott.
Dupré de Saint-Maur ezt írja:
Vue affreuse, vue tourmentée ! ainsi ces deux dans les bras l'un de l'autre, imparadisé, jouiront dans le plus heureux Éden de la félicité sur la félicité
Csodálatos. Tehát a franciák számára nem a 19. századi Chateaubriand vikomt vágta át a gordiuszi csomót a neologizmus átemelésével, hanem jó száz évvel korábban Dupré de Saint-Maur, és Chateaubriand követte őt. Bessenyei pedig nem követhette ezt a mutatványt a mi kisbetűs paradicsomunk, miatt.
Dupré de Saint-Maur fordításának egy későbbi kiadása – Bessenyei Sándor feltehetően ebből a fordításból dolgozott; forrás itt.
Négyzetes kép a cikk elején és a Facebookon: Vicomte de Chateaubriand az ókori Róma emlékei között; Anne-Louis Girodet de Roussy-Trioson festménye (1811), részletek; forrás itt.
A blog koncepciója itt olvasható.
Horváth Viktor
