Lucifer és bandája a nagy bukás után a Pokolban parlamentet építenek, és ott megtanácskozzák: indítsanak-e újra háborút a Mennyek seregei és Isten ellen. A plenáris vita második felszólalója Beliál, aki óva inti ördögtársait az újabb háborútól: ne ingereljük az Ég Királyát újabb támadással, mert még itt, a Pokolban is nála van az irányítás, és a jelenleginél sokkal pokolibbá teheti számunkra a Poklot.

What if the breath that kindl'd those grim fires           2, 170
Awak'd should blow them into sevenfold rage                171
And plunge us in the flames? or from above                   172
Should intermitted vengeance arm again                        173
His red right hand to plague us? what if all                    174
Her stores were open'd, and this Firmament                  175
Of Hell should spout her Cataracts of Fire,                     176
Impendent horrors, threatning hideous fall                      177
One day upon our heads;

S mi van, ha felgerjed a lehelet,            2, 171

mely azokat a gyászos lángokat                170

szította, s meghétszerezett haragra           170

gerjesztve őket, minket beledob?                172

Vagy ha a felfüggesztett bosszú újra          173

vörös jobbjába adja fegyverét, hogy             174

lecsapjon? Vagy ha a raktárait                      175

kinyitja, s a Pokol boltozata                          175

a lángesőt hányja ránk, s egy napon            176

rettenetesen szakad a fejünkre                     178

az addig csak fenyegető iszony,                    177

Az eredeti szöveg 174. és 175. sorának elején kiemeltem két névmást; a His hímnemű, a Her nőnemű. Kikről van itt szó? Ha Beliál az Istenről beszél a 174. sorban, aki Atya, tehát hímnemű, akkor a 175. sor elején ki az a nő, aki kinyitná a fegyverraktárait, hogy tüzet hányjon a bukott angyalokra?

Ráadásul a vörös jobbkéz a pogány Jupiter keze. Ez Horatiustól átemelt tükörfordítás (rubente dextera, Ódák, 1.2.2-3. – ebben az ódában Jupiter fegyvert fog a rettenetes, vöröslő jobbkezébe).

A klasszikus műveltségű Milton egyben a hívő keresztény Milton is; zseniálisan és merészen szintetizálja az antik, görög-római panteont a kereszténységgel; már az eposz elején, a nagy invokációban is egyesítette a pogány múzsát a Szentlélekkel.

De hogy kerül a következő sor elejére a nőnemű névmás? Hiszen Isten és Jupiter egyaránt hímneműek. Nézzünk rá a Paradise Lost korai értelmezőire. Richard Bentley ezt írja 1732-ben a 174. sorról.

Richard Bentley jegyzete az 1732-es kiadásban

A 175. sorban a Her a bosszú névmása; ez kézenfekvő, hiszen a Bosszú nagyjából a görög mitológia végzetistennője (Nemeszisz): nők az erünniszek, a moirák és a hórák is, nő a szerencse, a győzelem, az igazságosság, az emlékezet, a viszály; ahogy nők a germán valkűrök is. A szövegből Bentley arra következtetett, hogy már a 174. sorban is a Bosszúról van szó, az ő keze vörös, tehát ott is nőnemű névmásnak kellene állnia, nem pedig hímneműnek. Milton hibázott? Bentley nyilván nem Milton hibájának, hanem a diktálás miatti szövegromlásnak tulajdonította a dolgot – hiszen Milton vak volt. De lehetséges a szövegromlás? Milton húsz éven át rengetegszer átírta és javította a szövegét, ráadásul úgy, hogy mások olvasták fel neki; és ezek a segítők sem vették észre a hibát évtizedeken át? Ez valószínűtlen: nézzük hát a következő vállalkozókat:

Jonathan Richardsonék (apa és fia) magyarázata 1734-ből

A 174. sorban a His az Isten, az ő keze vörös a villámtól, amelyet elhajít. Tehát nem Milton nyúlt félre, hanem az Isten által korábban időlegesen leállított, Bosszú nevű pogány istennő fegyverzi fel Isten karját, amely vörös a fegyverként használt villámoktól, ahogy Jupiteré is.

A 175. sorban a Her pedig nem a bosszú, ahogy Bentley feltételezte, hanem a Pokol. Igen, hiszen ebben az univerzumban ezek a túlvilági színterek is nőiek – a Menny éppúgy nőstény világ, ahogy a Pokol az ördögöket bezáró borzalmas anyaméh. Mindkettőt a hímnemű keresztény Isten irányítja, akinek a Jupitertől átszármaztatott szörnyű jobbkezét az antik Bosszú fegyverzi fel, ez a kereszténységbe átszökött ókori diverzáns, aki szintén nőstény.

Az is Bentley mellényúlását jelzi, hogy az eposz első kiadásában (1667) és második kiadásában (1674) egyaránt kisbetűvel szerepel a bosszú. Nagybetűvel egyértelmű lenne az allegória, köznévként viszont nem egyértelműen az.

Thomas Newton jegyzete az 1749-es kiadásban

Thomas Newton ugyanarra következtetésre jut, mint Richardsonék, megerősítve azzal, hogy a 176. sorban is a nőnemű her szerepel, immár kétségtelenül a Pokol jelölésére.

Tehát a His a keresztény Istenre vonatkozik, akinek a jupiteri jobbkezét az antik istennő mozgatja, akit korábban az az Isten függesztett fel, akit most ő, a Bosszú mégis felfegyverez. Bizarr és bonyolult konstrukció, kellemesen zsúfolt barokk zűrzavar.

Legyen John Milton mentsége erre a vakmerő pastiche-ra, hogy mindezeket nem ő mondta, hanem a lusta, élveteg és gyáva Beliál, a tespedés démona.

J. Richardson (apa és fia): Magyarázó jegyzetek és észrevételek Milton Elveszett Paradicsomához; forrás itt.

Négyzetes kép a cikk elején és a Facebookon: Az 1667-es első kiadás 2, 173. sora – a bosszú kisbetűvel.

A 2, 175. sor elejére Nádasdy Ádám hívta fel a figyelmet; a 18. századi kommentároknak Péti Miklós nézett utána – köszönet a háttérmunkáért.

A versfordítás egyelőre munkaverzió.

A blog koncepciója itt olvasható.

                                                  Horváth Viktor