Az áldozatnak nem kell változtatnia az életén, hiszen nem maga okozta a rosszsorsát, hanem valami külső erő. Ő nem oka semminek, bármi történik, más a hibás. Erre az ötletre akkora felvevőpiac van, hogy kormányzati politikát is alapozhatnak rá bűnözők.
Nézzük Ádám ősatyánk véleményét a kérdésről Milton Elveszett Paradicsomában. A 9. énekben vagyunk, az emberpár utolsó, még ártatlanságban töltött napjának reggelén. Előző nap magasabb helyről figyelmeztetést kaptak, hogy körmönfont támadásnak lesznek kitéve, ezért legyenek óvatosak. Ők szokásuk szerint dolgozni indulnak – a munkájuk kellemes: botanika, parkosítás és organikus tájépítészet –, azonban Éva hirtelen azt javasolja, hogy váljanak külön, mert ha együtt dolgoznak, a folytonos flörtölésük rontja a hatékonyságot. Ádám ezt nem akarja, éppen most, hiszen szóltak nekik, hogy veszélyben vannak, mert a Sátán már elindult, erre hosszú vitát nyitnak a kérdésről, mindketten okosan és szeretetteljesen érvelnek, mígnem Ádám egyszer csak ilyet mond magáról:
(…) within himself 9, 348
The danger lies, yet lies within his power: 349
Against his will he can receave no harme. 350
(…) Bennünk van veszély, 9, 348
de éppen ezért hatalmunk alatt áll. 349
Aki akarja, az elutasítja 350
a rosszat.
Ezzel jelképnek nyilvánítja a Sátánt – a saját elakadásaink jelképének. Nem valami külső támadás a veszély, hanem legfeljebb a saját magunk áldozatai lehetünk. Aki azt képzeli magáról, hogy áldozat, az hazudik magának, hiszen mindenki maga felelős az életéért – még a legnagyobb közösségek, az országok is. Ahogy az egész emberiség is.
A német megszállás emlékműve, Budapest, Szabadság tér, 2014, forrás itt.
Az ilyen önáltatásnál még mindig jobb, ha valaki csak másoknak hazudik, de maga tudja az igazságot – az ilyen embert hívják machiavellistának. A machiavellista nagy gazember, de legalább józan, míg egy hívő áldozat ön- és közveszélyes. A józan diktátor nem akarja elpusztítani magát, és még mellesleg a lakosságot, viszont a hívőnek halálos programja van.
Az angyal ártatlanságot jelent, az országalma az állam jelképe – tehát itt az egész állam akar áldozat lenni (pedig a Magyar Államvasutak vontatta a szerelvényeket, a rendőrség és más állami intézmények szervezték a deportálást, és mi költöztünk bele a megürült ingatlanokba).
Milton nagyon ráérzett: a Paradicsomban még nem akartunk áldozatok lenni, mert tudtuk, hogy bármi is történt körülöttünk, annak valamiképpen okai vagyunk (legyen ez Trianon, vagy akár egy kedves vezető uralomra jutása). És ha ez tényleg így van, akkor nem nehéz visszajutni a Paradicsomba: csak keresgéljünk rendesen a nehézségeink okai között. Kínos lesz, amikor ott megtaláljuk magunkat, de ebből van kiút. Az áldozatságból nincs.
Négyzetes kép a cikk elején és a Facebookon: A német megszállás emlékműve, Budapest, Szabadság tér, 2014, forrás itt.
A blog koncepciója itt olvasható.
Horváth Viktor