Milton narrátora le van nyűgözve a Sátán hadseregének méretétől, képzettségétől, fegyelmezettségétől és elszántságától: hasonlatok özönével mutatja meg nekünk a bukott angyalok légióit. Így nyilván még félelmetesebbek az ember ellen készülő támadás kilátásai.

Az első énekben díszszemléhez sorakoznak a Mennybő kivetett angyalok, és a vezérük végignéz rajtuk:

                                                     And now his heart         1, 571
Distends with pride, and hardning in his strength                  572
Glories: For never since created man,                                573
Met such imbodied force, as nam'd with these (…)              574
 

És most a büszkeségtől nagy a szíve,            1, 571

és erejétől megkeményedett,                              572

úszik a diadalban, mert mióta                             573

az embert megteremtették, soha                        573

nem jött még össze olyan haderő,                         574

amelyik összehasonlítva ezzel, (…)                      574

Hogyhogy? Hogy jut egyáltalán ilyesmi eszünkbe? Lucifert és bandáját nemrégen rúgták ki a Mennyekből, és a hiányuk pótlására teremtette Isten a többi bolygóval és csillaggal a Földet, és rajta a bioszférát az emberrel. Ha az ember ekkorra már megvolt, még akkor is a Paradicsomban élt ártatlanul, nem indult el az emberi történelem a népességrobbanással, Ádám és Éva csak ketten voltak, szó sem volt nézeteltérésekről, háborúkról és hadseregekről, hiszen a démonsereg még csak most készülődik odalent, hogy elinduljon a megrontásunkra. A narrátor itt szemlátomást eltévedt az időben, sőt talán maga Milton is elaludt, amikor a démonok légióját a mindenféle emberi korok és mítoszok emberi hadseregeihez kezdte hasonlítgatni:

        ...then that small infantry        575
Warr’d on by Cranes…

Tehát az ördögök serege mellett az emberi hadak nem érnek többet, mint a pigmeusok csapata, melyet elpusztítottak a vonuló darvak – ez a történet az Iliász 3. énekének elején bukkan fel.

Harc a darvakkal – Nürnbergi Krónika, 1493

Aztán jön a hasonlatok áradata:

                              …though all the Giant brood     1, 576
Of Phlegra with th' Heroic Race were joyn'd              577
That fought at Theb’s and Ilium, on each side          578
Mixt with auxiliar Gods; and what resounds             579
In Fable or Romance of Uthers Son                         580
Begirt with British and Armoric Knights;                  581

And all who since, Baptiz'd or Infidel                     582
Jousted in Aspramont or Montalban,                    583

Damasco or Marocco, or Trebisond,                      584
Or whom Biserta sent from Afric shore                 585
When Charlemain with all his Peerage fell           586
By Fontarabbia.

…még úgy se, hogyha a flegrai síkság         577

egész gigász-tenyészete a thébai                 576

s a trójai hősi fajjal egyesülne                       577

(minden küzdővel, mindkét oldalon),            578

és az őket segítő istenekkel...                       579

(Ez a görög mitológia Ovidius, Homérosz és Pindarosz szövegeiből – de hol voltak ekkor még a görögök?)

...és akikről zengenek a mesék                       580

s románcok: Artúr britanniai                          580

s armorikai lovagjaival,…                               581

(Az Artúr király mondakör Thomas Malory és Chrétien de Troyes után.)

...és minden kereszténnyel vagy pogánnyal,     582

kik megvívtak egymással valaha                       583

Montalbánnál, Aspramontnál s Damaszkusz     583

körül, Marokkóban vagy Trapezuntban,             584

vagy azokkal, kiket Bizerta küldött                     585

Afrikából, amikor elesett                                   585

Károly király főrendjeivel együtt                      586   

az ütközetben Fontarabbiánál.                     587

Végül pedig a középkori mondák és hősénekek seregeit idézi meg, az arab hódítók elleni küzdelmek korából. Az utolsó két sor a híres roncesvallesi csatára utal, ahol a Nagy Károly utóvédjét irányító Rolandot megölik az arabok (Roland-ének); itt Milton magát Nagy Károlyt is eltemeti – mi nem ismerünk olyan szövegváltozatot vagy forrást, amely szerint Nagy Károly is odaveszett volna.

A lényeg, hogy minden korok és népek és királyok valódi és képzelt hadseregei együtt sem köthetik meg Lucifer légióinak a cipőfűzőjét. De hát nem anakronizmus ez? Hogy mondhatja ezt a narrátor, amikor ennek a pokolbéli felvonulásnak az idejében még nem voltak emberi hadseregek – sem a mítoszok, sem a történelem szerint?

Milton radikális mutatványairól először mindig azt gondoljuk, hogy na, itt hibázott a mester, és most megfogtuk őt. Mi csak a magunk szegényes optikáján át látjuk a világot – mivel az idő képzetében élünk, úgy képzeljük, hogy a túlvilági birodalmak terei is időrendhez kötöttek. De mi értelme számon kérni a kronológiai rendet egy olyan történetben, ahol a főangyal lázadását az a Jézus váltja ki; akit Isten az ember megváltására jelöl, mert a kitaszított angyalok pótlására teremtett embert Lucifer megrontja, amiért kitaszították őt – tehát ahol a lázadás oka az, amit a lázadás okoz? Nem számoltunk vele, hogy a Világ Teremtése az időre is vonatkozik, illetve hogy a történelem csak a bűnbeeséssel kezdődik el. A pokolbéli díszszemle pedig mindezeken kívül esik. Mi értelme lenne időrendnek ott, ahol van Isten és Szerző, akik úgyis mindent előre tudnak?

Kiderül, hogy John Milton most is előttünk jár egy lépéssel – egyszerűen mindenre gondol. Vagy ha nem ő, akkor mi helyette is mindenre gondolunk – vele.

A versfordítások egyelőre munkaverziók.

Négyzetes kép a cikk elején: Darvak Alfred Brehm Az állatok világa című munkájából, 1863-69

Kép a Facebookon: pigmeusok; forrás itt:

Az egész blog koncepciója itt olvasható.

                                                           Horváth Viktor