A 3. ének eleje János evangéliumát idézi – megindító és borzongató himnusz a fényhez; a költő visszatéréséről a sötétségből. Aztán:
(…) but thou 22
Revisit'st not these eyes, that rowle in vain 23
To find thy piercing ray, and find no dawn; 24
So thick a drop serene hath quencht thir Orbs, 25
Or dim suffusion veild.
De te (a fény) nem térsz vissza ehhez a szemhez, mely hiába keresgéli az éles sugarad, és nem talál hajnalt, olyan vastag a hályog, mely kioltotta vagy homállyal elfátyolozta a csillagát.
Milton vakon diktálta az Elveszett Paradicsomot.
Egy másik vak óriás háromszáz évvel később olyan fény- és színáradattal üzent neki, ahogy Milton művéből ömlenek a színek és a fény:
Jorge Luis Borges, 1899-1986.
Jorge Luis Borges
Una rosa y Milton
De las generaciones de las rosas
que en el fondo del tiempo se han perdido
quiero que una se salve del olvido,
una sin marca o signo entre las cosas
que fueron. El destino me depara
este don de nombrar por vez primera
esa flor silenciosa, la postrera
rosa que Milton acercó a su cara,
sin verla. Oh tú bermeja o amarilla
o blanca rosa de un jardín borrado,
deja mágicamente tu pasado
inmemorial y en este verso brilla,
oro, sangre o marfil o tenebrosa
como en sus manos, invisible rosa.
Egy rózsa és Milton
A rózsák nemzedékei közül,
amelyek az idők mélyébe vesztek,
a volt dolgokból az emlékezetnek
egy névtelent szeretnék egyedül
megtartani. A sors jelölt ki arra,
hogy megmentsem ezt az esszenciát,
mert ez volt az utolsó halk virág,
amit Milton látatlanul az arca
felé emelt. Te rőtvörös, te sárga,
vagy fehér rózsa, eltűnt kert alatt,
a múltadból most bűvöld át magad
időtlenné, a vers varázslatába,
te láthatatlan, mintha újra fogna,
ragyogj aranyban, vérszínben borongva.
Ford: Horváth Viktor
Kép felül: a fiatal Borges