A nagy invokáció után a narrátor kapcsolóelemeket használ, hogy a segélykérést minél simábban átcsalhassa a történet elmesélésébe. Az első ének 27-28. sorában ezt mondja a múzsának:
Say first, for Heav'n hides nothing from thy view
Nor the deep Tract of Hell, say first (…)
1. Mondd el először is azt – mert a Menny semmit nem rejt el a tekinteted elől, ahogy a Pokol mély traktusa sem –, mondd el először (…)
2. Mondd el először is azt – mert a Menny semmit nem rejt el a tekinteted elől, még a Pokol mély traktusát sem –, mondd el először (…)
itt majd arra kéri a múzsát, hogy mondja el, miért vetemedett az első emberpár az ocsmány lázadásra Isten ellen, csupán egyetlen kis korlátozás miatt, amikor amúgy mindene megvolt, Ádám és Éva a világ urai voltak.
Először a FORDÍTÁS menüpontban akartam közölni ezt a jegyzetet, mert itt is felmerül a kétféle olvasás lehetősége, de a második verzió gyenge lábon áll, tehát ez nem igazán fordítási probléma, viszont a pillanatnyi kétség felvetette a miltoni Pokol jogkörének a kérdését. A túlvilági birodalmak függelmi viszonyairól van szó, ez pedig kulturális kérdés – szerencsére nem politikai kérdés. Még.
Adjunk némi időt Kalliopé múzsának, hogy magához térjen a döbbenettől, amiért az anglikán protestáns Mennyország felkínálja neki az együttműködést, és nézzünk rá a függelmi problémára.
1. Menny és a Pokol egyaránt, külön-külön eldöntheti, hogy mit mutat meg magából a múzsának, vagy
2. azt is a Menny dönti el, hogy Pokolból mennyi látható?
A nor nem foglalja magában a még-et, tehát a 2. verziót elvethetjük, ám azon érdemes elgondolkodni, hogy miért vetődött fel egyáltalán az a lehetőség, hogy a Menny uralkodik a Pokol felett. Hát azért, mert a szöveg és a kulturális környezet ezt támogatja. Egyrészt a Poklot is Isten teremtette, másrészt a mese folyamán végig isteni erők működnek a Pokolban is: a Sátán és bandája letaszításakor tomboló tűzvihar később elcsendesül, de az ördögök mindvégig tartanak tőle, hogy újra a nyakukba szakad; a sikeres küldetése után hazatérő Sátán szeretné, ha tapsvihar fogadná a Pokolban, azonban csak sziszegést hall, mert Isten az egész társaságot kígyók gyülekezetévé változtatta stb., tehát a Pokol csupán büntetőtelep, fegyencgyarmat, ahol éppúgy a Mindenható uralkodik, ahogy a Mennyben is.
Csak az ördögök szeretnék, hogy ez ne így legyen. Hogy legalább itt az történjen, amit ők akarnak. Az 1. énekben, miután felépítették a parlamentjüket (lásd John Martin festményét legfelül), a felszólalásában és programbeszédében Mammon egy olyan jövőt vázol fel, ahol a kitaszítottak a maguk erejéből, saját tehetségükkel és képességeikkel teszik élhetővé az országukat, és így a Pokol bölcs kormányzással és körültekintő fejlesztési programokkal egykor majd a Menny versenytársa, de legalábbis méltó alternatívája lehet – ahogy a fenti két sor is az alvilági autonómiát sugallja.
Mi ütött Milton narrátorába, hogy időről időre azonosul az ördögök vágykivetítéseivel, és felveszi az infernális seregek nézőpontját? Mert itt, a 27-28. sorban felveszi; ahogy később, a 4. énekben a Paradicsomkertet is a Sátán szemével nézve ismerjük meg, és az első emberpár szavait is az ő fülével hallgatjuk ki.
A fenti sorok ellenére remélhetőleg a 2. verzió igaz, tehát a Menny és a Pokol nem egyenrangú birodalmak saját külpolitikával és idegenrendészeti szabályokkal, hanem – ahogy a középkori miniatúra mutatja – a mennyei karhatalom odalent is azt csinál, amit akar.
Képek
Felül Catherine de Clèves hóráskönyvének (1440) két oldala
Oldalt fent és legalul: miniatúra Catherine de Clèves hóráskönyvéből: lelkek kiszabadítása a Pokolból
Horváth Viktor